JÁTÉK(Ó)RA

A játék az életünk sója


Papíron (is) játszható játékok


Kezdjük az ismerkedést a legegyszerűbb, legkevesebb eszközt és előkészületet igénylő játékokkal!


Ki ne emlékezne diák korából arra, amikor egy-egy kevésbé érdekes tanítási óra közepén előkerült a "kockás" lap és elkezdődött a körök és ikszek csatája?!


Régen volt?

Akkor idézzük fel a játékot!


Amőba  VigyorVigyor


Szükséges eszközök:

  •  négyzetrácsos ("kockás") lap
  •  két ceruza - lehetőleg különböző színű
  •  figyelem és
  •  vidámság


A játék menete:

A játékosok megállapodnak, hogy melyikük játszik a O, illetve az X formával

Ezután felváltva rajzolják a jelüket a négyzetekbe

A cél, hogy a játékos saját jeléből 4 (kicsit nehezebb változatban 5) kerüljön vízszintesen/függőlegesen/átlósan egymás mellé

A 4. jel beírásakor a játékos áthúzza a sorát és elkönyvelhet 1 győzelmet

A játék folytatódhat meghatározott számú győzelemig, vagy akár addig, amíg betelik a lap.


Fiatalabb és kezdő játékosoknak javaslom a játékterület, pl. egy 10x10-es négyzet kijelölését.

Egy kis segítség:


O     X          
O O   X          
O   X             X
X O O O O   X    
X X       O   O  
X                
X                
                   
                   
                   

            Győzelmek:

                         X: 2

                         O: 1








Kutya-macska barátság   VigyorVigyor


Területfoglaló játék, amit kicsik és nagyok egyaránt élveznek.


Szükséges eszközök:

  • A/4-es négyzetrácsos (kockás) lap
  • 2 ceruza, vagy színesceruza
  • kevés stratégiai érzék, kicsivel több helyzetfelismerő képesség


A játék menete:

A lapon jelöljetek ki egy 20X20-as négyzetet, ez lesz a játékterület.

Egyezzetek meg, hogy ki lesz a kutya (O) és a macska (X)

Az első játékban a macska kezd.

A játékosok felváltva helyezik el a saját jelüket a játéktéren.

Egyetlen szabály van: a két különböző jel nem kerülhet egymás mellé

A játék addig tart, míg valamelyik játékos már nem tud újabb négyzetet szabályosan elfoglalni.

Ha a másik játékosnak még marad helye, beírhatja a jelét.

Az győz, aki több négyzetet foglalt el.


Tanács:

A játékterület nagysága és formája a játékosok életkora, gyakorlottsága szerint tetszőlegesen változtatható.

Érdemes kipróbálni a játékot szabálytalan formájú játékterületen is.


Egy kis segítség:


O O    X X X X    O O O    X X X X X    O O
  O   X           O                    
      X               X   O O     O   X
  O   X X           X     O            
      X     O O         O     O        
          O                            
        O     X           X            
      O                                
          X                            
                                       
                                       
                                       
                                       
                                       
                                       




Torpedó  VigyorVigyor


Bárhol, bármikor játszható izgalmas stratégiai játék, melynek célja az ellenfél hajóinak kilövése.


Szükséges eszközök:

  • 1-1 négyzetrácsos ("kockás") lap
  • ceruza
  • némi szerencse, figyelem és logika


A játék menete:

A játékosok a saját lapjukra rajzoljanak 2 db 7x7-es négyzetet

Az első sor második kockájától kezdve írják be a latin abc betűit A-tól F-ig, az első oszlop második kockájától kezdve a számokat 1-től 6-ig mindkét táblába

Helyezzék el a hajóflottájukat az első táblában úgy, hogy a hajók az oldalukkal ne érintkezzenek.

A flotta 1 db 4 elemű

            2 db 3 elemű

            2 db 2 elemű hajóból álljon.


Kezdődhet a játék!

A játékosok felváltva lőnek az "ellenséges" hajókra a koordináták megnevezésével pl. C3

A lövésre a másik játékos "TALÁLT/NEM TALÁLT válasszal reagál

Találat esetén áthúzza a hajóján azt az elemet, ami a kilőtt koordinátán van.

Ha a hajónak minden elemét kilőtte az ellenfél, akkor: TALÁLT, SÜLLYEDT!

A leadott lövéseket a második (üres) táblában lehet jelölni, megkülönböztetve a találatokat és a mellé lövéseket (pl. más színnel jelölve)


A győztes az lesz, aki előbb kilövi az ellenfél összes hajóját.


Egy kis segítség:


A hajók elhelyezésének egy lehetséges módja:

  A B C D E F
1              
2        
3          
4         
5            
 6          
   
  




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 1
Heti: 21
Havi: 11
Össz.: 38 749

Látogatottság növelés
Oldal: Papíron (is) játszható
JÁTÉK(Ó)RA - © 2008 - 2024 - jatekora.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »